Marosvásárhely

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Nem Rovinari, Ady! Visszakapja magyar nevét a vásárhelyi lakótelep

A 20. század egyik legjelentősebb magyar költőjéről, Ady Endréről, Vásárhelyen először 1944 végén neveztek el utcát; a nacionálkommunista városvezetés ezt negyvenkét éven keresztül tűrte, 1986 őszén azonban egyik a napról a másikra (további néhány magyar utcanévvel együtt) megváltoztatta. Ennek ellenére Ady nem kopott ki a köztudatból, még a románok is az ő nevén emlegetik a város szélén meghúzódó, harminchárom éve hivatalosan Rovinari-ra keresztelt utcát és lakónegyedet.

Most, a Szabademberek Pártja (POL) kezdeményezésére a városi tanács úgy döntött, hogy a lakótelep visszakaphatja történelmi nevét. A határozatot tizenegy magyar mellett öt román nemzetiségű önkormányzati képviselő is megszavazta, a jobbára humán értelmiségiek köréből kikerülő támogatóknak köszönhetően harminchárom év szünet után a Gorj megyei bányaváros neve helyett ismét Ady Endrének hívják az utcát és lakónegyedet.

Bár az utcanévtáblákat még nem cserélték ki, a költségvetésbe már belefoglalták az erre szükséges anyagi keretet.

  • Előző
    Láng Zsolt Bolyai című regénye kapta a 2020-as Libri irodalmi díjat
  • Következő
    Nem Rovinari, Ady! Visszakapja magyar nevét a vásárhelyi lakótelep

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család