Marosvásárhely

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Háttértámogatás hiányában megszűnt a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat

Több mint öt év működés után megszűnt a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat, amely független színházként táncművészet népszerűsítését tűzte ki célul - adta hírül a Krónika című erdélyi napilap.

A 2014-ben alakult intézmény egy év tájolás után 2015 őszén állandó helyszínen, az 1930-as években épült egykori marosvásárhelyi Knöpfler Vilmos utcai zsinagógában kezdte meg tevékenységét, ahol a társulatvezető András Lóránt egy Tánc és kortárs művészetek háza nevű projekt megvalósításába kezdett. A háromszintessé alakított ingatlan legfelső emeletén egy stúdiót rendeztek be, akárcsak a földszinten, ahol előadásokat tartottak. A középső szint a workshopok, szakmai képzések helyszíne volt.

A lap szerint az új társulat fenntartása már induláskor kétséges volt, András Lóránt már akkor arról beszélt, hogy amennyiben az önkormányzat nem áll melléjük, kénytelenek lesznek bezárni, ugyanis a fűtetlen épületben nem tudnak dolgozni. Időközben magánszemélyek önzetlen támogatásának köszönhetően működhettek. Az önkormányzattól ígéretet kaptak, de végül támogatás nem érkezett.

A társulat szakmai vezetője, Kovács Levente rendező elmondta a lapnak, hogy az utóbbi 150 esztendőben a színházművészet támogatottsága szinte semmit nem változott, hiába keresték folyamatosan a támogatókat, egy intézmény sem vállalta a táncszínház háttértámogatását. Marosvásárhelyen nagyon élénk a színházi élet, a román kulturális minisztérium alárendeltségébe tartozó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a színházi szakemberek képzését biztosító Művészeti Egyetem mellett több magánszínház és magántársulat működik, ezek közül volt az egyik az András Lóránt Társulat.

Fotó: https://www.facebook.com/andras.lorant.tarsulat/

  • Előző
    Marosvásárhelyhez kötődő, 20. századi képzőművészek alkotásait bemutató állandó tárlat nyílhat ősztől
  • Következő
    Online is elérhetők Maros megye magyar orvosainak szaknévsorai

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család