Marosvásárhely

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Turisztikai információs irodát nyitott a Visit Maros Egyesület

Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója arról beszélt, hogy nagyon sok még a tennivaló a megyei és a marosvásárhelyi turisztikai élet fellendítéséért. Tavaly a megyénkbe, illetve a Marosvásárhelyre látogatók nyolcvan százaléka hazai turista volt, a külföldiek nagy része magyarországi, akik közül sokan csak átutazókként jártak nálunk. A szállodák kihasználtsági foka alig negyven százalékos. Az is igaz viszont, hogy nagyrészt Szovátának és Segesvárnak köszönhetően az ország negyedik leglátogatottabb megyéje vagyunk, de ez nem Marosvásárhelynek köszönhető. Szükség van egy turisztikai stratégiára, amelynek alapján olyan programokat lehetne majd ajánlani a hozzánk látogatóknak, hogy legalább két-három napot maradjanak. Van, amit kínálni. Az egészségügyi turizmus mellett – amely Marosvásárhelyt mint egészségügyi központot használja ki – Erdély egyik legnagyobb bevásárlóközpontja épült itt, továbbá ott van a kulturális örökség, a kulturálisfesztivál-turizmus is, amely erőssége lehet a városnak ezen a téren. 

A Turisztikai Információs Iroda, ahová nem csak a magyarországi turistáknak érdemes magyar nyelvű információért betérniük, hanem a helyieknek is, mostantól minden nap 9 órától 5 óráig várja vendégeit.

Az iroda bútorzata – amelyet a múzeum biztosított a működtetőknek – a szecessziós város hangulatát idézi. A múzeum munkatársai mellett marosvásárhelyi cégek dolgoztak a belső átalakításon. Gáll-Oravecz Ágnes, a GOA Studió beltéri építésze tervezte a hangulatos helyiséget.

Fotó: https://www.facebook.com/visitmuresinfo/

  • Előző
    Megnyitották az észak-erdélyi autópálya egyik Maros megyei szakaszát
  • Következő
    Másodjára is visszaperelték a román államtól erdővagyonuk egy részét Kemény János báró örökösei

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család